dr. Fehér Gabriella

pszichológus, gyógyszerész, természetgyógyász, Ügyvivő Elnök

dr. Fehér Gabriella

A Magyar Analitikus Neurofeedback és Biofeedback Társaság alapítója, Ügyvivő Elnöke és Elnökségi tagja.
A NOV-INNO Kft. képzőhely ügyvezetője és oktatási vezetője.
Egyéni vállalkozóként képzőhely tulajdonos és vezető.

A neurofeedback-el 20 évvel ezelőtt kezdtem el foglalkozni, amikor még ismeretlen volt hazánkban ez a fogalom. Kollégáimmal fokozatosan építettük fel a neurofeedback képzés hazai rendszerét, elindítottuk a neurofeedback tanfolyamokat, létrehoztuk a képzőhelyeket, és megszerveztük a képzések akkreditálását. Mostanra a képzést lehetővé tettük minden szakember számára, és az ország legtöbb helyén utolérhető a terápia is.

2021-ben megalapítottuk a Magyar Analitikus Neurofeedback és Biofeedback Társaságot, amelynek ügyvivő elnöke vagyok. Társaságunk létrehozásával szeretném minél jobban elősegíteni a neurofeedback oktatását, a szakmai tapasztalatcserét, és az érdeklődők segítését.

Tanulmányok
Első diplomámat a Semmelweis Orvostudományi Egyetemen szereztem, a Gyógyszerésztudományi Karon. Ezután jó ideig tudományos kutatóként dolgoztam – biokémikusként – a gyógyszeriparban. Azonban úgy érezem, ez számomra kevés, ezért tovább tanultam más területeken is: megszereztem a pszichológusi diplomát (Szegedi Tudományegyetem), valamint a természetgyógyászi oklevelet (Egészségügyi Szakképző és Továbbképző Intézet). Szociál- és szervezetpszichológusi végzettséggel is rendelkezem. Megszereztem az Integratív Hipnoterapeuta címet (Integratív Pszichoterápiás Egyesület). További szakmai képzések: autogén tréning (Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesület), “Tudatos jelenlét “Mindfulness” képzés” (Semmelweis Egyetem), ill. pszichodráma (Magyar Pszichodráma Egyesület) sajátélmény Rendelkezem az Európai Pszichológus Tanúsítvánnyal is klinikai és egészségpszichológiai területen (European Certification of Psychology, EuroPsy, (link: http://www.europsy-efpa.eu kiadja: European Federation of Psychologists’ Associations ((link:http://www.efpa.eu/ ))).

Email cím: info@biofeedback.hu 

Telefonszám: +36-30-717-2104

A Magyar Analitikus Neurofeedback és Biofeedback Társaság alapítója, Ügyvivő Elnöke és Elnökségi tagja. A NOV-INNO Kft. képzőhely ügyvezetője és oktatási vezetője. Egyéni vállalkozóként képzőhely tulajdonos és vezető.